Káposztasaláta

Káposztasaláta

Amikor először ettem Angliában ezt a káposztasalátát, nagyon ízlett. Gyakorlatilag annyira, hogy szinte mindenhez ezt ettem. A boltban sok változatát lehetett kapni, de persze vegánt nem. Igaz, akkor még nem is kerestem, Ez még akkor volt amikor mindenevő voltam. Aztán növényi étrendre váltottam és le kellett mondanom erről a fantasztikus salátáról.

Hiába mosolygott rám a polcról minden bevásárláskor, már vettem meg. Talán még a sajtnál is nehezebben mondtam le róla. Valamiért nem is foglalkoztatott az, hogy megcsináljam a vegán változatát. Valahogy úgy voltam vele, hogy az állati termékek vagy azok, amikben az van, kiestek a ételek kategóriából. Csak arra fókuszáltam, milyen új ízt tudok hozzátenni az új étrendemhez.

Egyszer aztán évekkel később, amikor már “trendi” lett a vegán étrend, felkerült a polcokra a vegán káposztasaláta. Istenem hogy az mekkora csalódás volt!Ízetlen, káposzta csíkok összedobálva egy dobozba. Addigra már sok technikát elsajátítottam a vegán konyhában és azt tudtam, hogy a szósz, ami ráadásul tele van tartósítószerekkel, könnyen behelyettesíthető. Kipróbáltam több receptet is, de valami mindig hiányzott belőle. Aztán elkészült ez a változat. Ez már azaz íz volt, amit hiányoltam, de mindenféle tejtermék nélkül.

Hozzávalók:

3 bögre lilakáposzta,

2 bögre káposzta

1 bögre sárgarépa

2/3 bögre vegán tejföl vagy majonéz

1 evőkanál juharszirup vagy ízlés szerinti édesítő

2 teáskanál mustár

2 evőkanál almaecet

1/3 bögre vöröshagyma ( apróra vágva

1/2-1 teáskanál zellermag

Elkészítés:

Az öntethez egy tálba tegyük a vegán tejfölt ( vagy a vegén majonézt), a juharszirupot, a mustárt és az almaecetet keverjük jól össze. A salátához tegyük a káposztákat, a reszelt sárgarépát és az apróra vágott vöröshagymát egy tálba. Kicsit “masszírozzuk” össze a zöldségeket, amíg a káposzta meg nem puhul.

Végül tegyük hozzá az öntetet éskeverjük jól el. Rakjuk be a hűtőbe és legalább két órát várjuk a tálalással. Sokkal jobb lesz az íze. A saláta hűtőben lezárt edényben 4 napig eláll.